Adriana Design

Nagy Őszi haul

Sziasztok! 🙂 Valószínűleg most az elkövetkezendő hónapokban nem lesz havi haul bejegyzés. Mert most megvettem elég sok mindent amit felírtam magamnak. De kitudja. 😀 Majd külön tervezek , egy Avon hault , amiben a nemrégen megérkezett termékekről tudtok majd meg többet , de igyekszem termékteszttel egybekötni majd az a bejegyzést így ez még várat magára. Tudom , hogy az augusztusi haul kimaradt. Ha lesz rá időm és energiám megírom , de igazából úgy gondoltam , hogy felesleges. Hiszen mivel jött az iskola , rengeteg iskolához való terméket vásároltam , ezeket pedig nem gondolom érdekesnek. Beauty vonalban is vásároltam azért , de majd külön-külön egy terméktesztet szeretnék róluk. A ruhákról meg megint nem szeretnék annyit írni , majd egy-egy outfitban megmutatom őket. 🙂 Na de nézzük miket tartottam szükségesnek , az ősz beköszöntével? 🙂 

Az arcápolással kezdeném. Már régóta kiszerettem volna próbálni a Rival de Loop arcmaszkjait. Most 3 db-ot is vásároltam. (Hiszen így most jobban megéri! Akciós újságban tudtok róla tájékozódni. ) 2 a 3 közül limitált kiadás. Most még ezekről nem tudok mit mondani. De majd kipróbálásuk után írok róla tesztet! 🙂 

12033839_1631540943788407_531163087_n

A névnapi ajándékaim között is volt arcápolási termék , ami szintén Rival de Loop. Sokan úgy vannak vele , hogy ha már ennyire jó az ára és csak egy drogériás márka nem lehet jó. Na én ezzel az elvvel nem értek egyet. Szerencsére a drogériák saját márkás termékei nagyon jók és sok esetben még jobbak is , mint a drága dolgok. Itt legalább nem kell megfizetni a márkát. 🙂 Na szóval , ez egy gyümölcsös-álom ápoló arctisztító víz. Száraz és érzékeny bőrre lett kitalálva. Nekem ez is jó. Legalább ez az előnye ennek a bőrtípusnak. Jó rá a zsíros bőrre való ,  a normál bőrre való és a száraz bőrre való termék is. Szeder levél kivonatot tartalmaz. És alkohol mentes. Az összetevőivel nekem nincsen semmi bajom. Illat anyagot viszont tartalmaz , de szerintem ez az illat nagyon kellemes. Nem próbáltam még ki , mert még elszeretném használni előtte a Niveámat , de ha tudok már róla véleményt mindenképp megírom. Egyébként én már használtam ugyan ebben az illatban az RDL habzó arctisztítóját , hamarosan hozok róla egy tesztet. 🙂 

12021837_1631541463788355_1224207406_n

Még mindig arctisztítás. Általában szoktam használni sminklemosó/arctisztító kendőket is. Mivel a jelenlegiek már elfogytak így erre is beruháztam. Elsőnek egy RDl mandulakivonatosat raktam a kosaramba , ami épp akciós. Szóval most 169Ft a Rossmannban , de akkor megpillantottam a Lilibe kozmetikai kendőt. Ő jött velem haza , hiszen ez 15 db-bal többet tartalmaz. Már ki is próbáltam. Egy teljes arc sminket eltudtam távolítani 1 db kendővel. Annyira jó nagy a kendő  , nem az a vékony szakadós-foszlós fajta és nehezen szárad ki is van rajta bőven cucc. Az ilyeneket szeretem. 

 12030968_1631541187121716_996159363_n

Megvásároltam végre a Yamuna natural beauty teafás szappanját. Már régóta szerettem volna , de a hidegen sajtolt verzióból nem volt nálunk így mindig elmaradt. Most viszont megvásároltam , bár nem a hidegen sajtolt verziót , de szerintem ez is befog válni. A teafás mellett a levendulás is haza jött velem. Úgy voltam vele , hogy ha már itt az iskola , a sok stressz, rám fér egy kis kényeztetés. Mindenképpen befogok róluk számolni. 🙂 

12029176_1631540920455076_326324726_n
12026559_1631540913788410_1324489117_n12030653_1631540873788414_2023761383_n

 

A wellnes & Beauty termékeit már nézegetem egy ideje. Most megvásároltam az eredeti vaníliás-szezámolajosat. Még ezzel egy ideig várok , majd a hidegebb időben fogom elővenni. Egyenlőre szeretném elhasználni a már kibontottakat. 

12030699_1631540960455072_517021747_n

Vásároltam egy körömlakkot , igazán őszies. Kicsit lilás-bordós. De fogtok róla többet tudni a körömlakk ajánlóban. 🙂 

12025419_1631540930455075_961043238_n

Egy barna szemhéjtust is vásároltam a Lovelytól. Eddig barna tusom még nem volt , tetszik. Kell egy kis változatosság. Hozok róla majd egy sminket , legyetek szemfülesek instagramon! 🙂 

12033274_1631539900455178_1021702510_n
12021792_1631539903788511_1132956272_n 12016685_1631539747121860_483066811_n

Megvásároltam a már régóta áhított folyékony ajakrúzst . ami matt. Szintén a Lovelytól! Imádni való egy termék. Készülök egy poszt sorozattal amiben a kedvenc ajaktermékeimet mutatom meg, közte lesz ő is! Egyébként az ára is jó , 650Ft. 

12025394_1631541093788392_1812654740_n 12025343_1631540640455104_1735865449_n

Ha már ajkak , akkor lip smackerek. Megvásároltam a Coca-colás és a Fantás verziót is. Sokkal jobban tetszenek mint a Spriteos. Ha szeretnétek , írok róluk bővebben is. 

12033838_1631541003788401_1215658213_n 12033844_1631540987121736_833693947_n

Ősszel – télen még több törődést igényel ajkunk. Ezúttal a Dm-ben a málnás ajakápolót vásároltam meg. Kicsit bánom , hogy nem ad egy kis színt az ajkaknak , mert magának a stiftnek remek színe van. Az illata meg inkább citrusos , mint málnás. De a lényeget teljesíti , hidratál! 🙂 

12033321_1631540970455071_44829069_n 12033834_1631540973788404_1542388295_n

Vásároltam fogkefét is , egyébként ezt nem mutatnám meg , hiszen semmi érdekes egy fogkefében. De ez elvileg olyan , hogy mindent elér így a fogközeket is remekül tisztítja , amit az IX sörteállás tesz lehetővé. Na kíváncsi leszek. 🙂 

12021826_1631542050454963_500302934_n

Még két kis apróság a végére. Vásároltam egy Fruisse kézfertőtlenítő gélt. Annyira finom , de annyira. Vaníliás-barackos , legalábbis én úgy azonosítottam be. 

12030771_1631542100454958_734101878_n

Ezt a Fuss Wohl mini habkövet is megvásároltam , ráadásul volt rá kuponom.Olyan kis cuki.  Érdemes átböngészni a vásárláskor kapott Kentaur magazint , hiszen remek kuponokat tartalmaz. 🙂 

12025388_1631542333788268_303673196_n

Ennyi lett volna ez a kis haul! Ha bármiről szeretnétek bővebb beszámolót kérlek jelezzétek kommentben! 🙂 Szépséges napot! <3 

Remélem tetszett a cikk! Köszönöm, hogy benéztél, gyere legközelebb is! Addig is látogass el hozzám Instagramra és a Facebookra, ahol minden nap új posztokkal várlak! Ha mindenről első kézből szeretnél értesülni, iratkozz fel! 



puszi

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!