Ünnepeljük együtt! |Költészet napja

Sokan talán átsiklanak e jeles nap felett és nem is figyelnek arra, hogy már hivatalosan is tavasz van.Ezen túl pedig a költészet világnapját ünnepeljük ma. 1999. november 18-án az Unesco nyilvánította hivatalosan is az északi féltek első tavaszi napját a költészet világnapjává! Ez alkalomból ma szeretném veletek megosztani kedvenc versemet. Radnóti Miklóstól a Nem tudhatom című verset. Számomra ez a legszebb vers, melyet magyar költő írhatott. Szeretem az irodalmat, a verseket. Már óvodás koromban kívülről fújtam a Nemzeti dalt és az Anyám tyúkját. Akkoriban még Petőfi volt a kedvencem, majd Ady cégül Radnóti. Imádom a stílusát, ahogyan a szürrealizmus és a klasszicizmus keveredik. Csodálatos képek és monumentális gondolatok. Ahogyan a sorok között megbújik a félelem, de mégis pozitív. Eszméletlen! Magával ragadnak a versei. Talán ez abból is fakad, hogy a történelmi tanulmányaimból ami a legjobban megragadt és érdekelt a világháborúk korszaka, a zsidóság sorsa. Radnóti nagyon jól közvetíti ezt számunkra és igazán értékeset és maradandót alkotott. 

A Nem tudhatom című költemény számomra a legszebb hazafias vers. Számtalan alkotás szól a hazaszeretetről, de ez más! Nem beszél a magyarság nevében, az emberiség nevében csupán saját maga nevében beszél. Megelevenedik benne a múlt, a jelen és a jövő. Remény egy jobb, egy igazabb jövő. Ha ismerjük Radnóti életrajzát tudjuk,milyen sorsa volt. Ő is tudta mi vár rá, mégis a végsőkig kitartott, hitt és reménykedett. Ezeket a gondolatait pedig versekbe foglalta. 

Radnóti Miklós-Nem tudhatom 

,,Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.”

1941. január 17.

Köszönöm, hogy megnézted! 🙂 Neked mi a kedvenc versed? 🙂 

Képek forrása: Life.hu

Remélem tetszett a cikk! Köszönöm, hogy benéztél, gyere legközelebb is! Addig is látogass el hozzám Instagramra és a Facebookra, ahol minden nap új posztokkal várlak! Ha mindenről első kézből szeretnél értesülni, iratkozz fel!