Már többször kinyilatkoztattam a baráti társaságban a véleményemet, de úgy éreztem veletek is meg kell osztanom. Hátha nem vagyok egyedül a véleményemmel. Tudjátok amikor kijutott a magyar csapat az EB-re. Emlékeztek mekkora szám volt? Félreértés ne essék, még az elején szeretném tisztázni, én szeretem a focit. Játszani is és nézni is. Nagyon örültem mikor kijutott a csapat az EB-re, amikor nyert a csapat, jó volt látni azt az összetartást a magyarokban. Rögtön szép volt magyarnak lenni. Most ne menjünk bele, hogy miért szép is magyarnak lenni. Mert nekem nem a focitól, hanem sokkal szebb dolgoktól de most tényleg nem erről szeretnék írni! 🙂
Na de azt kérdem én, hogy amikor a magyarok kijutnak az olimpiára az miért nem olyan nagy cucc, mint az EB?
Nyilván tudom miért, mert ezek a sportolók mindent megtesznek azért, hogy ott legyenek a világ élvonalában. Élnek-halnak a sportért. Na, hát hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ezek a sportolók, minden olimpiára kijutnak és nem kell tíz éveket várnunk a sikerre. De megszokásból nem ujjongunk úgy?
Annyira jó volna látni, hogy ugyan úgy összegyűlik kicsi és nagy és a Margitszigeten kivetítőn nézve szurkol Hosszú Katinkának. Jó lenne látni a piros-fehér-zöld arcokat és manikűröket. Jó volna látni, hogy nem csak mackót húznak az emberek szolidaritásból, hanem úszószemüveget is. Most nem árasztják el a netet a szurkolók festett arcú képei, a piros-fehér-zöld lobogó, a nemzeti színű karkötő. Nem öltözünk vívónak vagy úszónak.
Nem a futballt becsülöm le, nem a futball ellen vagyok! Csak nem értem, miért?
Örüljünk úgy, mint akkor. Szurkoljunk együtt, fogjunk össze! 🙂
Remélem tetszett a cikk! Köszönöm, hogy benéztél, gyere legközelebb is! Addig is látogass el hozzám Instagramra és a Facebookra, ahol minden nap új posztokkal várlak! Ha mindenről első kézből szeretnél értesülni, iratkozz fel!
