Adriana Design

Bibiartbags | Praktikusság, hologram, bőr

Mindig öröm, amikor egy interjút személyesen tudunk elkészíteni. Nagyon jó ez a felgyorsult világ, hogy minden mindig kéznél van, hogy ezer kilométerekről is képesek vagyunk üzenni egymásnak a másodperc töredéke alatt, de én a személyes kapcsolatokat sokkal fontosabbnak tartom. Amikor személyesen tudunk találkozni, beszélgetni sokkal másabb lesz az interjú végkimenetele. Hogy miért? Mert amíg e-mail-ben lezavarunk pár kérdéssort, érdeklődünk a másik felől addig személyesen beszélgetünk az aznap történtekről, tök random dolgokról, ezáltal egy teljesebb képet kapva a másikról. Amikor Mariannal megbeszéltük az interjút már akkor is egyértelmű volt, hogy egy kedves, szeretni való személyiség. Ez élőben még inkább bebizonyosodott, aranyos volt, kicsit izgult de nagyon hamar feloldódtunk. Mindketten beszédesek, mosolygósok vagyunk, nyitottak és könnyedén teremtünk kapcsolatot, így hamar megvolt az a fajta légkör, ami egy jó beszélgetéshez kell. Nagyon cuki volt, keksszel és üdítővel várt, majd elfoglaltuk az ő kis birodalmát, a műhelyt. Mariann mindig is kreatív típus volt, rengeteg angol DIY videót nézett, majd így jött az ötlet, hogy ő is készít valamit. Elsőként kis dolgokkal indult, majd egyre nagyobbakat készített, ma már annyi a munkája, hogy férje is bőszen besegít neki. Férje mindenben segít neki, ha varrásról van szó vagy fotózásról mindig ott van, emellett bátorítja, ösztönzi ami szerintem egy csodálatos dolog.  Táskái leginkább műbőrből készülnek, de most kezd áttérni a bőrre, amiből láttam már a legújabb darabokat is. Épp a látogatásom előtt készültek, csodálatosak, azonnal beleszerettem a fényes, lakk felületbe! Új kollekciójába a praktikusságra törekedett, ami szerintem remekül sikerült. 

bibiartbags022bibiartbags026
< >
  1. Hogyan sodort a szél a tanítástól a táska gyártásig?

A tanítás mellett mindig is volt eegy kreatív kiegészítése a napjaimnak, sok éven keresztül a fotózás, aztán hirtelen a varrás vette ezt a szerepet. Nem tudom, milyen indíttatásból, de egy  szürke hétköznapon vettem a boltban egy varrógépet, hazacipeltem, s próbáltam megtanulni használni. Azóta –ez már 3-4 éve volt – szinte minden nap varrok vagy tervezek.  A tanítás inkább kifelé forduló, kommunikatív tevékenység, míg a táska készítés során a ’világtól elvonulva’ tudom kiélni kreativitásomat. Persze ez nem azt jelenti, hogy remeteségbe vonultam, hisz levelezek, találkozom a megrendelőimmel, de mégiscsak egyfajta befelé fordulás az alkotói munka.

  1. Miért épp Bibiartbags?

A kedvenc női nevem a Bíborka, azaz Bibi, egyszerű ismétlőnév. Még diákéveim alatt ragadott meg a svéd színésznő, Bibi Anderson neve, hogy de jó fej ez a név! És ami még jobb, hogy van neki magyar megfelelője is, legalábbis becéző formában 🙂 . Az azt követő ’art’ és ’bags’ pedig  dallamosan követi a Bibi-t.

  1. Mi motivál?

Legeslegjobban a vásárlóim boldogsága!

Ezen túl még sok más is: az anyagok, a textúrák, óriási izgalom kerít hatalmába, ha szép anyagot találok. A férjemmel való közös ötletelelés, „brainstorming”, hogy milyen legyen az új fazon, mik a további terveink.  Valamint az is, hogy a kézműves szakmában talpon tudjak maradni, ami lássuk be, nem egyszerű a mai anyagias világban.

  1. Hol érhetőek el a táskáid?

Design vásárokban (DIP – Design Passage, Divat Placc) szeretem megmutatni a termékeket, ott lehet azonnali visszajelzéseket kapni, hogy mi az, ami tetszik a vásárlóknak, s milyen úton haladjak tovább. Ezen túl az online kereskedelem nálam is előtérbe került az elmúlt évben, elkészült az webáruházam, aminek nagyon örülök: www.bibiartbags.com! Az új termékek leggyorsabban az insta és facebook oldalra kerülnek fel, valamint egyedi megrendelésekkel is ott találnak meg  ( www.facebook.com/bibiartbags, www.instagram.com/bibiartbags  ).

  1. Nagyon praktikus öv – válltáskákat rejtenek a tavaszi kollekció darabjai. Hogyan jött az ötlet?

 Az unkatesóm tavaly nyáron állandóan az övtáskát emlegette, hogy szerinte milyen menő a buli és fesztiválszezonban. Na, ezt akkor még nem terveztem meg, de idén nyárra már többféle is a termék skálán lesz! Viszont multifunkciós formába szerettem volna önteni őket, hogy ne az legyen, hogy 2-3 hónapig a nyári buliszezonban tudjuk csak használni őket. Hanem akár kabáton át is hordhatóak legyenek más évszakokban. Ezért terveztem meg az öv, válltáska és pánt nélküli clutch verziót 1 táskában – elsőként fekete és piros lakkbőrből! Számomra a bőrrel való munkálkodás még újdonság (éppen ezt tanulom suliban), ezért is volt nagy kihívás számomra megalkotni ezt a fazont.

bibiartbags026bibiartbags025bibiartbags022
< >
  1. Milyen színeket alkalmazol leginkább táskáknál?

Az alapszíneket minden évszakban nagyon szeretem: a fekete, fehér és ezüstöt.

Most tavasszal inkább a fehéret kombinálom pasztel színekkel, például rózsaszínnel,  valamint fényes, hologramos anyagokkal.  És néha megvillan a kollekcióban egy-egy élénkebb szín is : a piros és a türkiz.

  1. Táskákon kívül milyen termékek érhetőek még el nálad?

Táska kiegészítőim még a neszesszer és a kártyatartó. És a könyvkabát! Nagyon kedvelt, keresett termék, főleg ajándéknak vásárolják. Színes, mintás textil anyagokból készítem őket puha belsővel, hogy megóvják a könyveket. Érkezik még egyedi megrendelés mobil, tablet és csekk tartóra is a hologramos anyagokból.

bibiartbags023
  1. Melyik volt az egyik legkedvesebb egyedi kérés, amivel megkerestek?

Hú, nagyon sok kedves volt, de talán a legfrissebb a mini backpack megkeresés. A megrendelőnek határozott elképzelése volt, hogy milyen mini háti táskát szeretne. A félkör alakú fedélrész volt különösen izgalmas és új  elképzelés, mivel előtte csak szögletes formájút készítettem. A végeredmény nagyon szép és harmonikus lett ezzel a fedélrésszel.  Nagyon örülök, hogy formába önthettem.

  1. Szerinted milyen a megfelelő anyag?

Szép és Strapabíró – emiatt folyamatosan tesztelem az anyagokat, szeretem ha van tartása, nem esik össze egy táska (emiatt merevítem őket általában). Van olyan anyag, ami ugyan nagyon szép, de nehéz vele dolgozni, mert könnyen törik, ezért nagyon óvom, szinte simogatom készítés közben. De mégis használom, mert közkedvelt.

bibiartbags020
  1. Vásárlók kedvence? Melyik a te kedvenc táskád?

Ez most abszolút megegyezik. Nálam is és úgy veszem észre, a vásárlóknál is a Pure névre hallgató hologramos hátitáska a befutó! 😉

bibiartbags020
  1. Hány táska lapul a gardróbodban? Őszintén! 🙂

Szerintem nem sok, de csak azért, mert több nem fér el : 10-15 között lehet a számuk. 🙂

IDE kattintva eléritek a Facebook oldalukat, ITT az instagram profilt. Mindkettőt érdemes követni! 🙂 

Webshopwww.bibiartbags.com

Remélem tetszett az interjú, kövessétek a blogot mert fogtok még Bibiartbags darabokkal találkozni! 🙂 

Remélem tetszett a cikk! Köszönöm, hogy benéztél, gyere legközelebb is! Addig is látogass el hozzám Instagramra és a Facebookra, ahol minden nap új posztokkal várlak! Ha mindenről első kézből szeretnél értesülni, iratkozz fel! 



puszi

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!